Gazdasági jog alapozó vállalkozóknak
A gazdasági jog fogalma első pillantásra talán nehezen megragadható, hiszen nem illeszthető be egyetlen jól körülhatárolt jogági keretbe. A gazdasági jog különálló jogterületként működik. Felhasznál több területet, például a polgári jogot, a társasági jogot, a munkajogot és a pénzügyi jogot. Vannak, akik úgy vélik, mindezek mellett beszélnünk kell gazdasági alkotmányjogról, a közpénzügyek jogáról, és beemelik ebbe a halmazba a cégjogot is. Ez a totális felfogás a gazdasági jogot szinte minden, a gazdasági életet érintő jogszabály-összességnek tekinti, ideértve a közjog számos olyan részét, amely a közigazgatási szervek gazdasági feladatait határozza meg. Egy másik, szűkebb szemlélet szerint a gazdasági jog kizárólag a gazdasági civil joggal azonosítható, és ezt sokáig kereskedelmi jognak hívták. A nemzetközi és az uniós környezetben leginkább vállalati vagy üzleti jogként utalnak rá, ami a vállalatok működését és azok szerződési viszonyait helyezi a középpontba. Ez a kettősség már önmagában is izgalmas, és megmutatja, hogy a gazdasági jog mennyire összetett és változó fogalom. Egy kis kitérő, zárójelben: a marketing definíciója is legalább ennyire izgalmas. A marketingnek annyi megfogalmazása van, ahányan gyakorolják ezt a szakmát.
Ahhoz, hogy igazán átlássuk a gazdasági jogot, érdemes kitérni arra, hogy milyen alapelvek mentén működik. Az egyik legfontosabb kérdés, amely meghatározza a gazdasági jogi normák szerkezetét, az, hogy mely szabályokból nem lehet engedni, és melyekből igen. Az eltérés lehetősége vagy éppen annak tilalma döntő módon befolyásolja, mennyire rugalmas a jog, és mekkora mozgásteret ad a gazdasági szereplőknek. Itt bukkan fel a kógens és a diszpozitív szabályok közötti lényeges különbség.
A kógens szabályok
Ha kógens szabályról van szó, akkor nincs helye egyéni alkuknak. Az állam megállapít egy kötelező érvényű normát, amit senki nem írhat felül semmiféle szerződéssel. A kógens előírások jelentőségét mutatja, hogy többek között a munkajog, a fogyasztóvédelem és a büntetőjog terén gyakoriak. Ha belegondolunk, logikus, hiszen a gazdaságban is vannak olyan alapérdekek, amiket a jogalkotó nem enged parttalanná tenni. Mivel a gazdasági jog szorosan érintkezik a munkajoggal, egyes területeken óhatatlanul erősebb védelmet kell nyújtani a gyengébb pozícióban lévő félnek. Pont ezért a minimálbér, a munkaidő-keret felső határa, a szabadság kiadása vagy a felmondási tilalmak tipikusan kógens jellegűek. Egy 2020-as magyarországi munkajogi felmérés (Jakab, 2020) rámutatott, hogy a leggyakoribb jogvitákban a munkavállalók éppen ezekre a kógens előírásokra hivatkoznak, amelyek biztos védőhálót teremtenek számukra a munkáltatóval szemben.
Példa a kógens szabályokra
A gazdasági jog körébe tartozó területeken a társasági jog is ad példát a kógens szabályokra. Például a cégalapítás során például meghatározott összegű törzstőke szükséges egy korlátolt felelősségű társaság létrehozásához, és ettől a törvényben rögzített minimumtól nem térhetünk el. 3 millió forint tőke alatt nem tudnánk Kft-ét alapítani. Ez a kógens jelleg védi mind a cég partnereit, mind a hitelezőket, és végső soron a gazdaság biztonságos működését.
Ha a törvény rögzíti, hogy a heti munkaidő csak egy meghatározott óraszámig terjedhet, akkor hiába egyeznél meg a munkavállalóval arról, hogy vállaljon jóval hosszabb munkanapokat, ezt a szerződést nem lehet érvényesen megkötni, mert a törvényi előírás kógens jellegű.
Ha a marketinges a szerződés ÁSZF-jébe azt a pontot akarja betenni, hogy „a megrendelő semmilyen esetben sem élhet kártérítési igénnyel a marketingkampány nem megfelelő lebonyolítása miatt.” és ha ez a kitétel olyan mértékben korlátozza a másik fél jogait, ami sérti a Ptk. kógens rendelkezéseit (például teljesen kizárja a vállalkozó lehetőségét, hogy a hibás teljesítés miatt kártérítést követeljen), akkor ez a pont jogszabályba ütközően semmis.
Diszpozitív normák
A gazdasági jog fejlődése során fokozatosan alakult ki az az elv, hogy nem lehet minden előírást kötelezővé tenni, mert az túlságosan merevvé tenné a gazdaságot. A piac dinamizmusa és a gazdasági szereplők sokszínűsége megköveteli, hogy számos esetben mi magunk dönthessünk a szabályokról. Ezek a diszpozitív normák. A diszpozitív szabályokat általában úgy fogalmazza meg a törvényalkotó, hogy „ha a felek eltérően nem állapodnak meg, akkor…”. Ez az „alapbeállítás” arra is szolgál, hogy ha nem szerződünk valamiről kifejezetten, akkor is legyen egy támpont, amihez visszanyúlhatunk.
Példa a diszpozitív normákra
Bizonyos szerződésekben a szolgáltatás teljesítésének időpontját a felek szabadon határozhatják meg, így akár egy későbbi vagy korábbi időpontot is rögzíthetnek a törvényben írt default határidőnél.
Nemritkán a sikerdíj kérdése is rugalmasan kezelhető. Alapesetben a Ptk. alapján a vállalkozási díjat a teljesítés arányában kell megfizetni, de ha megegyeztek abban, hogy kizárólag akkor jár fizetség, ha a marketingkampány bizonyos célértékeket hoz (például adott számú új ügyfelet), akkor ezzel egy diszpozitív szabályt írtok felül. A felek együtt döntik el, hogy hogyan kombinálják az alap- és sikerdíjat vagy éppen milyen nyereségrészesedési modellt alkalmaznak.
Összefoglalva
A gazdasági jog kereskedelmi gyökerű része, amelyet egykor kereskedelmi jognak hívtak, bővelkedik diszpozitív szabályokban. Az alapelképzelés az, hogy a kereskedőket nem kell minden ponton korlátozni, ha nincs rá nyomós közérdek. Ha két fél meg akar állapodni egy rugalmas fizetési ütemezésről, megtehetik. Ha a szerződés tartalmától egyikük sem szenved joghátrányt, és nem ütközik kötelező előírásba, akkor ez a szerződési szabadság érvényesül.
Nem lehet mindent ráhagyni a felekre, de nem is érdemes mindent bebetonozni. A gazdasági jogban ezért a kógens normák rendszerint védelmi funkciót töltenek be, a diszpozitívak pedig fejlesztési, alkalmazkodási célokat szolgálnak.
