Online marketing könyv
Az Online Marketing és Pszichológia című kiadás azoknak az érett és nyitott gondolkodású vállalkozóknak és kampánykezelőiknek készült, akiknek nincs idejük éveken át fogyasztáslélektant, reklámpszichológiát és szociológiát tanulni az egyetemen, de azokkal az alapokkal szeretnének tisztában lenni, ami ma már az értékesítéshez elengedhetetlen ebben a felgyorsult, figyelemhiányos, énközpontú fogyasztói társadalomban. A könyv az alapoktól építkezik, így akik képesek értve olvasni, azok számára könnyen és gyorsan elsajátítható a reklámkészítés.

Gábor befektetői szemmel gondolkodik.
A könyv nem a reklámeszközök használatát mutatja be, és nem a szerzőt reklámozza, hanem bevezeti az olvasót a marketingpszichológiába, és elindítja az olvasót az önismeret izgalmas útján. A marketing megértéséhez, és egy sikeres kampány kivitelezéséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség, éppen ezért a marketing szakma azért különleges, mert integrálja egy sor tudományterület gondolkodásmódját. A középpontban a reklámpszichológia áll, ami többek között a fogyasztáslélektanra, szociológiára, gazdaságpszichológiára, személyiség-lélektanra épül. Ezen kívül a marketinggel összekapcsolódik a közgazdaságtan, etika, esztétika, neurológia, informatika, szemiotika, hálózat-, piac- és médiakutatás. Az egyetemen nem véletlenül 3 éves képzés ez a szak.
A hatékony reklámozás receptje
Hatékonyan reklámozni csak az tud, aki ismeri önmagát. Aki pedig ismeri önmagát, könnyebben megérti a fogyasztóinak a motivációját, személyiségét, gondolkodási stílusát.
Az olvasó példákon keresztül ismeri meg az online kampányépítést, megtanul marketing-stratégiában gondolkodni. A kreatív mintákat bárki könnyen lemásolhatja, és kedve szerint átalakíthatja. A könyv rengeteg szövegírási sablont mutat be, és magyarázza el azoknak a használatát. Ötleteket is nyújt azoknak, akik nem tudják, hogy miről és hogyan írjanak. A kiadvány forgatói végig mennek a Buyer Persona meghatározásán is, amely a pszichológiára épül. Gazdagabbak lesznek pár célcsoportot meghatározó mintával is. És végül: a Webáruház Csekklista fejezet segít elkerülni a rutinos marketingesek által is gyakran elkövetett hibákat.
Az olvasmány egyszerre szól azon online vállalkozók számára, akik rájöttek arra, hogy nem lehet gyorsan, könnyen, egyszerűen meggazdagodni az interneten, de még nem tudják, hogy mely területen kéne fejlődniük, és szól azoknak a marketingeseknek, akik nap mint nap ugyanazokat a sablonos tartalmakat készítik el, hasonlóan az összes többi marketinges céghez.

A könyvről írták
Már 800+ olvasó!
„...ez a könyv biztosan nem okoz csalódást, és megtanít minden olyan dologra, amely nem mellőzhető egy olyan vállalkozó számára, aki értéket kíván teremteni." - juditblog.com
„...tele van hozzáadott értékkel, ötletekkel, fontos információkkal." - read-blog.blog.hu
„Sas István után Dajka Gábor lett a kedvenc marketingesem. Színvonalas, hiánypótló könyvet olvashattam, ami tankönyvként is megállná a helyét." - moly.hu, Elek Ferenc
„...DG üzleti gondolkodása és szemlélete friss levegőt visz a marketing világába..." - arukereso.hu, Eker Klub Pécs
„Egyszerűen nem tudom letenni, pedig már leragad a szemem." - lira.hu, Tomán Gábor
„206 oldalnyi kaland a reklámpszichológiában." - saldokiado.hu, Moldován András
„Az, hogy a könyv nem csupán a marketing szokásos eszközeire koncentrál, hanem azok pszichológiai hatásait is elemzi, hatalmas előnyt jelent a vállalkozásoknak..." - emag.hu, Tóth János
„A könyv minden oldalán érezhető a szerző odaadása, szakértelme és szenvedélye, ami gyakorlatias, könnyen megvalósítható tanácsok formájában jelenik meg." - trustindex.io, Farkas Endre
„Ha rajtam múlna, kötelező olvasmány lenne az egyetemeken.” - alexandra.hu, Rózsa Ádám
„...eszméletlen mennyiségű tudás van benne.” - 7books.hu, B. Levente
„Élmény volt olvasni és tanulni belőle.” - Linkedin, K. Dávid
„A nyomtatott irodalmat tekintve Dajka Gábor Online Marketing és Pszichológia című könyve számít alapolvasmánynak.” - Boxy - Innovatív fulfillment szolgáltató
„Jó könyvei vannak a Gábornak, mi is olvassuk és alkalmazzuk a cégnél...” - Riwax Magyarország
„Nagyszerű könyv! Nagyon ajánlom.” - konyvespolc.ro, Soros
„Nekem rengetegedet adott, elkezdtem újraszervezni a vállalkozásomat.” - norberthires.com, Vágó Ádám
„Szuper a könyv, imádni való a szerző stílusa.” - starplanet.ro, Marketing Csillagom
„A könyv tele van gyakorlati tanácsokkal és példákkal, amelyek segítenek jobban megérteni a marketing és pszichológia kapcsolatát.” - londonikonyvcentrum.co.uk, Kárszakértő
„Gratulálok a könyvedhez! Kiváló olvasmány, ajánlom mindenkinek akit érdekel a „marketing alkalmazástechnológia”!” - Slate Design - Természetes. Könnyű. Kő.
„Megérte rászánni az időmet.” - Parfum.hu - Az élet illatos oldala.
(Ha írnál a könyvemről egy véleményt, akkor küldd el e-mailben.)
Ahol már lehivatkozták
Rekettye Gábor - Kkv-marketing (Akadémiai Kiadó, 2024)
(Ha írnál a könyvemről egy cikket, akkor ezeket a fotókat is használhatod: sajtó fotók)
Tartalomjegyzék:
- Pszichológia és reklámpszichológia
- Érzelmek és tulajdonságok
Olvass bele:
Dajka Gábor – Online Marketing és Pszichológia.PDF
A kiadás megvásárlásával jelentősen csökkenti a könyvbarát az információbeszerzés-költségét, hiszen nem feltétlenül kell más pszichológiával, marketinggel foglalkozó könyvet megvásárolnia és elolvasnia, ugyanis ebbe a könyvbe a szerző az összes tudását beleadta, amit 2007 óta szerezett a magyar piacon, beleértve a marketing- és pénzügyi tanfolyamokat, önismereti csoportok tanulságát, illetve a marketing-tanácsadás tapasztalatait is. Úgy próbálta meg kialakítani a könyvet, hogy a vállalkozók ne csak időt és energiát takarítsak meg, hanem pénzt is.
Ez a könyv nem csupán egy újabb olvasmány, hanem egy befektetés, amely rövid távon is megtérülhet az olvasó számára.
Trendek a marketingben
A könyv nem tárgyalja – hiszen nem is tudná – a marketing napi szinten is változó trendjeit. Az olvasmány ennél sokkal többet vállal: Elmagyarázza és bevezetni az olvasókat a marketing igazi alapjaiba, kialakítja az olvasókban a stratégiai és taktikai gondolkodást. A könyv írója szeretné ha az olvasó ráérezne a célcsoportja gondolkodására, érzéseire, igényeire. A könyv elolvasása után a vállalkozó pedig ne izzadva kutassa a trendeket, majd azokat szolgai módon másolja, hanem váljon olyan gondolkodóvá, akiről a konkurensei másolnak. A forradalmi újdonságok keresése jó elfoglaltság, mégis, például a választásokat 2010-től fogva, 5000 évvel ezelőtti kommunikációs módszerekkel, sorozatban nyerik meg…
Az online marketing persze nagyon gyorsan változik, ezért érdemes naprakésznek maradni a külföldi szakmai cikkekkel is, de a könyvek segítenek abban, hogy valaki megértse az összefüggéseket, és megszilárdítsa az alapokat. A University of Massachusetts Dartmouth 2022-es online marketinggel kapcsolatos felmérése kimutatta, hogy azok, akik rendszeresen tanulmányoznak átfogó (fizetős) szakmai anyagokat és könyveket, ritkábban cserélgetik a marketingrendszereiket, mert tudatosabban terveznek. Ez nem azt jelenti, hogy kizárólag könyvekből kell tanulni, hanem hogy érdemes az újdonságok mellett a mélyebb, megalapozott ismereteket is elsajátítani a hosszú távú sikerért.

A vásárlók
Az elmúlt egy évben rengetegen szerezték be a könyvet. Eddigi tapasztalatok és visszajelzések alapján leginkább:
- webáruház tulajdonosok,
- marketingszakos egyetemi hallgatók,
- számos marketing ügynökség,
- fogászatok,
- éttermek,
- fitneszstúdiót üzemeltetők és
- coachok vásárolták meg.
A marketingügynökség kiválasztásának nehézsége
A marketingügynökségek száma folyamatosan növekszik, így manapság az egyik legnagyobb kihívás a vállalkozók számára a megfelelő és hozzáértő ügynökség kiválasztása. Mivel sokan nem tudják megfogalmazni az igényeiket, így az ügynökségek nem tudják azokat teljesíteni. Az „adjunk el minél többet, minél olcsóbban", vagy „nekem mindegy, csak forgalmam legyen” kérés általában teljesíthetetlen. Ebben is a vállalkozók segítségére lesz a könyv.
Plusz egy érv, hogy miért olvasd el
Michael Simmons: The Five-Hour Rule: How Leaders Maintain Constant Learning - Harvard Business Review című kutatásából kiderült, hogy a legkiemelkedőbb vezetők általában heti öt órát szánnak tanulásra. Ez a kutatás azt mutatta, hogy az eredményes üzleti vezetők, mint például Bill Gates vagy Warren Buffett, mind rendszeresen elkülönítettek egy meghatározott időkeretet az olvasásra és tanulásra. A kutatásban részt vevő 200 üzleti vezető többsége heti öt órát jelölt meg mint minimális tanulási időt, amelyet célzottan a tudásuk bővítésére fordítanak. Az elemzés során kvantitatív és kvalitatív adatokat egyaránt elemeztek, és ezek egyértelmű összefüggést mutattak a tanulási idő és az üzleti siker között.
Kötészet: puhatábla-ragasztott, méret: B5 (165×235), belív oldalszám: 206. Fekete-fehér nyomás.
A könyv cégesen elszámolható, a költségek közé betehető.
A vásárlás után járó pontok: 5000 Ft, amit 5000 Ft értékben be tudsz váltani például egy marketing-tanácsadásra. Mennyiségi kedvezménnyel nem összevonható. A 20 fő feletti vállalkozások általában 2-3 db-ot vásárolnak, ezért biztosítom a mennyiségi kedvezményt.